Üdvözöljük a Franco-Trade Kft. egri üzletének honlapján !
 

Cégünk,  jogelődjével  összevonva közel  25 éve foglalkozik papír-, írószer  és  irodaszer forgalmazásával. Miskolci székhelyünkön 700 m2-en  szolgáljuk ki a lakossági igényeket, Debrecenben 1400m2-es raktáráruházban várjuk kis- és nagykereskedelmi partnereinket.  

Egerben  2011 augusztus 8.-án nyitottuk meg üzletünket a Dobó tér 2 szám alatt, a polgármesteri hivatal aljában, a Jókai és a Bajcsy-Zsilinszky utca ipszilonjában.

Bár már jóval korábban, a volt Ifjúsági Ház sarkában lévő papír-írószer üzletben árubeszállítói minőségben jelen voltunk a város kereskedelmi életében, amely mellett közel 10 éven át minden augusztusban nagyszabású tanszer-vásárt tartottunk a Ház aulájában.

 

A hosszú évek során kialakított üzleti kapcsolatok következtében a legtöbb hazánkban kapható  írószer-márka legnagyobb forgalmazói közé tartozunk. Ezt a pozíciót a keleti országrész, országos viszonylatban is gyengének mondható, felvevőpiacán értük el, és  a nehéz gazdasági helyzet beköszönte ellenére is megtartottuk. Nagykereskedésünk polcain az  egész év folyamán megtalálhatóak a legismertebb nagynevű márkák mellett, a hazánkban újdonságnak számító „fiatal” márkák szinte teljes palettája.

Stratégiánk:  Eger belvárosának szerves része szeretnénk lenni

Célkitűzésünk:  a vásárlóinknak nyújtott folyamatos új ingerek , érdekes újdonságok, különböző fogyasztói igények kielégítése  értékesítése által   kereskedelmi siker elérése. Célunk a fogyasztó elégedettsége.

 

 - Bankkártyával való fizetés lehetséges, külföldi vásárlóinknak saját valutás kártyás fizetés.    (Valuta átváltási költségek nélkül )

- Üzletünkben angol, és német nyelven is állunk külföldi vásárlóink rendelkezésére.

- Üzletünkben a következő iskolakezdési és ajándék utalványokat fogadjuk el:

      http://francoeger.hu/images/iskolakezdesi/ts_beiskolazasi_matrica.jpg

 

 

 

 

 Nagykereskedelmi háttér:

Iskolaszerek és papíráruk:

 

Irodaszerek:

 

Játék:

 

Party termékek és matricák:

 

Háztartási termékek: